Lemossam az autót javítás előtt? Ne tedd!

 

A javításaim során többször találkozom azzal az esettel, hogy az ügyfél lemossa a szélvédőt, vagy az egész autót a javítás előtt. Ezt bizonyára jó szándékból teszik, hogy a mikor a szakember kimegy, ne a szennyeződött üveget kelljen javítania, és ne a koszos autónak kelljen neki dőlnie. Vagy csak simán szeretné, hogy tiszta legyen az a utó. Ebben az esetben sajnos nagyban hátráltatjuk a javítást, illetve nem is igazán a javítást, mert én a tiszta és a koszos üveget is ugyan olyan szívesen megcsinálom, hanem inkább a szélvédő javítás végeredményét ronthatjuk vele. Hogy hogyan?  A mosással ugyan szépen tiszta felületet kapunk, de a víz viszi magával a szennyeződést, és a meglévő kőfelverődésbe is bele folyik és sajnos az autón és a szélvédőn található koszt is bele mossa. Az így belekerülő szennyeződést már nemigen lehet onnan kimosni, bele tömörödik a repedésekbe, így a ragasztó kevésbé tudja kifejteni a hatását, mert a koszos felületre kevésbé tud hozzátapadni, mint ahogyan minden ragasztó a hétköznapokban is. Továbbá a szennyeződés gátolja a ragasztó terülését, eljutását a mikrorepedésekbe. Sajnos a kosz kissé el is színezi a ragasztót, és kevésbé lesz áttetsző a kőfelverődés a javítás után. Ami miatt még nem érdemes lemosni az autót a javítás előtt, az az, hogy ha nedvesen kerül hozzám a sérülés, akkor sajnos azt nem tudom javítani, amíg ki nem szárad. Ennek a legjobb módja, ha kőfelverődést hagyjuk magától teljesen kiszáradni. Fontos, hogy a szélvédő javítást szárazon kezdjük, mert a nedvesség hígítani fogja a ragasztót, és szintén gátolja a tapadását. Kitudom szárítani a helyszínen is a kőfelverődést, de a legjobb, ha  szárazom jut el hozzám az autó.

Ha kőfelverődése van, hívjon bizalommal!

Bencs János Szélvédő javítás: +36707557917

https://www.budapest-szelvedojavitas0-24.com/

https://www.szelvedojavitas-hazhoz.hu/

Népszerű bejegyzések