Szélvédő javítás-Lassan beköszöntenek a csapadékosabb idők és ezzel több lesz a kőfelverődés


Ebben az időszakban, augusztus végén és szeptember elején, megnövekszik a szélvédő sérülések száma. Ez annak tudható be, hogy ilyenkor a megnövekedett csapadék mennyisége, nedvesebb időszakok miatt a talaj is nedvesebb, fel van lazulva, így az autó gumija könnyebben fel tudja venni az apró, vagy esetenként nagyobb kavicsokat, amiket később nagyobb tempónál eldobálja, ezzel okozva sérülést a szélvédőnkön. Továbbá egy-egy nagyobb esőzések a hordalékot, kavicsokat felhordja az utakra, ami szintén nagy kockázatot jelent a kőfelverődések szempontjából.



Sajnos ezeket sehogy nem tudjuk kivédeni és fontos, hogy ne ijedjünk meg, ha esetenként óriási koppanást hallunk, és azonnal nagy sérülést látunk az autó szélvédőjén. Az autó szélvédője két rétegből áll, középen egy ragasztott réteggel, ami azt a célt szolgája, hogy nagy erőhatás ellenére is ellenállóbb legyen, és minimalizálja annak esélyét, hogy átszakadjon a szélvédő, vagy bármilyen komolyabb sérülést okozzon. Egy kőfelverődés azon kívül, hogy nagy bosszúságot és anyagi kárt okozna nekünk, nem igen képes arra, hogy bármilyen sérülést okozzon nekünk. Legrosszabb esetben, miután megkaptuk a kőfelverődést elreped a szélvédő, és akkor sajnos cserélni kell azt. Amit tehetünk, hogy néhány napon belül megjavíttatjuk az autó szélvédőjét, mert az esetek többségében elkerülhető a szélvédő cseréje. Érdemes mielőbb megnézetni a sérülését, mert egy repedésből elég egy apró, szabad szemmel alig látható sérülés is, ami könnyedén tovább repedhet.

Hívjon bizalommal a 0670 755-79-17-es számon és segítek. Vagy látogasson el weboldalam egyikére https://www.budapest-szelvedojavitas0-24.com/ ahol tovább olvashat, tájékozodhat a témával kapcsolatban. 

További elérhetőségek :

https://www.szelvedojavitas-hazhoz.hu/

0670 530-76-43

Népszerű bejegyzések